A járvány fenekestül felforgatta az eddigi életünket, és egészségügyi szempontból is komoly kihívások elé állított bennünket. Nem csupán az esetleges szervi megbetegedések nehezítették a dolgunkat, a mentális egészségünket is komolyan kikezdte a pandémia. Miért éljük meg ezt ilyen nehezen? Mi lehet a kiút, hogyan segíthet a sport ha padlóra kerültünk? A témáról Koltai Kinga pszichológust faggattuk.

- Mi az oka annak, hogy ennyire padlóra kerültünk lelkileg a pandémia miatt?
- Az ember társas lény, egyik alapvető motivációja a közelségkeresés, más emberekkel való kapcsolódás, sőt ez a stresszel való megküzdés egyik formája is. Alapesetben a minket érő stresszel a kapcsolataink által tudunk megbirkózni, közösségi élményekben tudunk gyógyulni. A pandémia okozta bezártság ezen alapvető motivációnk kielégítését, ezáltal az érzelmi biztonság megtapasztalását és a minden egyéb feszültséggel való megküzdést, az érzelmi támasz keresésének fizikai - ölelés, érintés - megélését akadályozza meg.

Nagyon sokan fokozott magányt, elszigetelődést, lehangoltságot élnek meg a korlátozások következményeként. Különösen nehéz ebben a helyzetben, hogy mindenki egyedül van a félelmével ebben a világméretű traumában, ami bár egyénenként eltérő mértékben, de mégis mindenkire hat. Gyakori a tagadás is, hiszen a társadalmunk hajlamos arra a nézetre, hogy nem szabad félni, az gyenge, túlreagálja, aki fél. Márpedig azzal a stresszel a legnehezebb megküzdenünk, amit nincs hova letenni, amit nem merünk vagy tudunk megosztani.

- Sokan nem egyedül ítéltettünk a bezártságra, mégsem viseljük azt könnyebben. Mi ennek az oka?
- Sok ember esetében a bezártság összezártságot is jelent, aminek szintén lehetnek negatív hatásai. Szélsőséges helyzetben az ember szélsőséges viselkedést mutat, amelynek a vele együtt élők az „elszenvedői”. Szűk térre korlátozódott a feszültségek levezetésének helye, módja, felülete, amely gyakran a másik ember. Az amúgy is nehéz időszakban az egymás iránt mutatott tolerancia csökken, további konfliktusokhoz vezet, ami által pedig egy újabb lapát kerül a „stressz-dombunkra”. Megjelenik az a belső ellentét, hogy szükségem lenne másokra, de ők veszélyforrások lehetnek, azokból, akikkel pedig együtt élek már elegem van.

- Hogyan súlyosbították ezek a korlátozó intézkedések a már eleve nehéz helyzetünket?
- Az teszi elviselhetetlenné ezeket a korlátozásokat, hogy pont az örömforrásokat nem tudjuk megélni miattuk: például egy izzasztó edzést a kedvenc termemben, egy szuper koncertet vagy egy feltöltő családlátogatást. Persze az az ideális, ha valakinek olyan a munkája, amit szeret, de ha csak az van és semmi más, ráadásul az is otthon, a négy fal között, akkor egy idő után az sem elegendő pozitív inger. Arról nem is beszélve, ha valaki nem álmai munkáját végzi. A nehéz helyzetekben az örömöt jelentő tevékenységek tudnak megtartó erővel bírni, ám a korlátozások által kifejezetten ezek lettek letiltva. Így ez is további adag stresszt jelent a minket betemető „dombra”, ahelyett, hogy egy-egy ilyen tevékenység által már lefelé lapátolnánk magunkról a stresszt.

A jó hír az, hogy az ember egy rugalmas, alkalmazkodni képes lény, így biztos, hogy a jelen helyzetből is tudunk majd építkezni, a szakma ezt poszttraumás növekedésnek hívja.

- Milyen tüneteket észlelhetünk magunkon?
- A legtöbb emberből negatív érzelmeket vált ki: feszültséget, szorongást, frusztráltságot, lehangoltságot, ingerültséget, tehetetlenséget, türelmetlenséget, vagy éppen dühöt. Változó, hogy kiből mit és milyen mértékben, illetve egyeseknél akár váltakozva megjelenhetnek ezek. Szakemberként, így a harmadik hullám vége felé az a tapasztalat, hogy aki az elején élvezte a „lelassulást”, a „nyugalmat” és ezt az új helyzetet, ami beköszöntött 2020 márciusában, mostanra már ők is besokalltak, már ők sem élvezik, kevésbé látják a pozitív oldalát.

Egyre jobban fogy a bizakodás, a pozitív hozzáállás és egyre inkább nő a negatív attitűd. Egy krónikus stressz állapotában vagyunk, amely egy régóta tartó és bizonytalanul a jövőbe nyúló állapot. A bizonytalanság pedig egyenes utat jelent a stresszhez, azonban a stresszel az a baj, hogy minél tovább tart, annál jobban megvisel minket és annál komolyabb tünetei lehetnek. Pszichés következmény lehet a szorongás, depresszió, állandósuló feszültség, ami kifáradáshoz vezet.

Új szakmai fogalom jött létre a koronavírus időszaka alatt: a karanténfáradtság. Ennek tünetei sokfélék lehetnek: fizikai fáradtság, energiavesztés, feszültség-érzés, ingerlékenység, szorongás, motiválatlanság, a teljesítőképesség csökkenése, zavarok az étkezési és alvási szokásokban, a társas érintkezésben konfliktusok, vagy éppen visszahúzódás. A szakemberek a koronavírus okozta mentális következményeket egy második járványnak gondolják. A nehézség csak az, hogy míg a koronavírus ellen ki tudtak fejleszteni vakcinát, addig a rossz lelkiállapotra nincs egy ilyen kézzel fogható megoldás, azt önmagunknak kell megoldanunk.

- A testünket is megbetegítheti ez a lelkiállapot, vezethet ez fizikai tünetekhez?
- Természetesen. Önmagunkra egy rendszerként kell tekinteni, amiben minden összefügg mindennel. Ha fáj valamink fizikailag, akkor az kihat a lelkiállapotunkra és ez fordítva is igaz: ha nem vagyunk jól lelkileg, testi tüneteink lesznek.

- Tudnál tippeket adni arra, hogyan lássunk neki a problémamegoldásnak?
- Például struktúrált napirenddel, rendszeres sportolással, egészséges étkezéssel és a kapcsolataink ápolásával. Emellett saját érzelmi önszabályozásunkat kell fejlesztenünk, amihez a sport megintcsak nagyszerű lehetőség, hiszen a test tud segíteni a léleknek gyógyulni, a testi képességeink és határaink ismeretével elősegítjük a pszichés határaink és önmagunk ismeretének növelését is.

 - Elsők között említetted a sportolást. Milyen pozitív hatásai lehetnek a mentális egészségre?
- A rendszeres sportolás javítja az életminőséget, növeli a testi-lelki jóllétet és preventív hatással bír a mentális betegségek ellen. A fizikai aktivitás különböző biológiai folyamatokat indít be, amelyek hatására csökken a stressz, a szorongás: ilyenkor endorfin és dopamin - ezek örömérzetet okozó hormonok - szabadulnak fel, illetve a mozgás izomfeszültséget csökkentő hatása, az edzést kísérő testhőmérséklet emelkedés és az edzést követő izomellazulás hozzájárul a stresszoldáshoz. Emellett a saját test feletti kontroll megélése, a sikerélmények hatására kialakult magabiztosság szintén csökkentik a stresszt.

Az időleges kizökkenés a feszült mindennapokból, életritmusból az edzés helyszínére, ahol az ember a figyelmét teljes bevonódással a sporttevékenységre koncentrálja szintén növeli a megküzdő képességét a stresszel szemben. Az edzések utáni pihentetőbb alvás hozzájárul a jobb életminőséghez és a mentális egészséghez. A sportolás elősegíti a mentális frissességet is, így pozitív hatással van a tanulásra, munkára, memóriára. Mindezek mellett növeli az önbizalmat, célkitűzésre ösztönöz, kitartásra, tudatosságra nevel és javítja a társas kapcsolatokat.

- Heti hány edzés szükséges ahhoz, hogy érezhessük ezeket a pozitív hatásokat?
- Nincs minimum edzésszám, a heti 1 rendszeresen is jobb, mint a semmi. A kulcs inkább a rendszerességben van, az idegrendszernek megszokott időközönként - ami lehet heti 1 vagy napi 1 is - szüksége van az adott ingerre, hogy erősíteni tudja a hatásokat a testben.

- Sokan hagytunk most ki jelentős időt az edzésből. Mit javasolsz, hogyan érdemes újrakezdenünk?
- A bezártság okozta lelkiállapotban pont az a nehéz, hogy kevésbé rendelkezünk akaraterővel és önkontrollal, amely az edzés újrakezdéséhez kellene. Mindig a kezdő lépést megtenni a legnehezebb, de ha azon túl vagyunk, valószínűleg már gördülni fog tovább a folyamat. Ilyenkor érdemes kisebb célokat magunk elé tűzni, amely nem tűnik lehetetlennek. Ezzel összefüggésben szintén fontos, hogy ne várjuk el önmagunktól a bezárás előtti teljesítményt és állapotot. Tartsuk be a fokozatosság elvét és egyszerűen élvezzük az edzést!

NÉVJEGY

Koltai Kinga – okleveles pszichológus, sportpszichológus

Életem két nagy területét foglalja el a pszichológia és a sport. Több, mint 10 évig élsport szinten szinkronúsztam, ami most már csak hobbi. Ezt egészíti ki a rúdsport, amit szintén több éve űzök a szabadidőmben. A pszichológia diplomámat az ELTE-n szereztem, a sportszakpszichológusi képzést pedig a TF-en végeztem. Úgy érzem, ez a két terület nagyszerűen kiegészíti és segíti egymást, abszolút meg tud valósulni a test és lélek egysége.